Tánccsoportunk 2015. szeptember 19-én jött létre 18, a koreai kultúráért rajongó, debreceni fiatal által. Míg kezdetben csak próbálgattuk tánctudásunkat, ahogy előrefele haladtunk úgy váltunk egyre lelkesebbé. Kevesebb, mint két hónap alatt sikerült elsajátítanunk legelső táncunkat az Arirangot, melyet először november 11-én Hadházon a Varázslatos Kelet programsorozaton mutathattunk be a közönségnek. A debütálásunk körüli izgalomnak köszönhetően sikerült még közelebb kerülnünk egymáshoz ezzel pedig egy kellemes, családias légkör alakult ki csapatunkon belül, aminek köszönhetően újult erővel kezdtünk bele következő táncunk megtanulásába.
Lelkesedésünk és lendületünk az újév beköszöntével sem hagyott alább. Tavasszal négy fellépéssel sikerült megajándékoznunk a koreai kultúráért rajongókat. 2016. március 8-án a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Gálaműsorán több száz fős nézőtér előtt, március 9-én az OSzAKE rendezvényén, május 22-én Budapesten a Mugunghwa „Kunyhótól a Palotáig” c. előadásában kaptunk szereplési lehetőséget, majd május 29-én az Újkerti Gyereknapon szórakoztattuk a kicsiket, színes előadásunkkal.
A nyári forrósság sem szabott gátat további fellépéseinknek. Június 4-én az előző, gyermeknapi sikerünknek köszönhetően a Liget lakóparkban megrendezett Juniálison is részt vehettünk, melyet egy egész napos Koreával kapcsolatos program követett, ahol szintén bemutathattuk az addigra már 4 tánccal kibővült előadásunkat.
Debrecenben augusztus 20-a egyet jelent a város legszínesebb jelképével, a debreceni Virágkarnevállal. Az utóbbi években egy teljes hétre kibővült programsorozatnak hála, a Karnevált megelőző estén a Világ Virágai című rendezvényen számos külföldi fellépő között, tánccsoportunk is szórakoztatta a nézőközönséget, majd ezt követően másnap augusztus 20-án az 50. alkalommal megrendezett Virágkarneválon, Pocheon város folklór együttesével és a budapesti Mugunghwa tánccsoport táncosaival együtt vonultunk több ezer ember előtt, melyet az esti Gálaműsorral koronáztunk meg.
A tavalyi fellépéssorozatunkat az október elsején megrendezett Koreai Kulturális Fesztiválon zártuk.
Bár csapatunk létszáma azóta változott, de a lelkesedés alább nem hagyott. Manwol tánccsoportunk lassan másfél éve létezik és legfőbb célja, hogy színes, változatos táncainkkal megkedveltethessük az emberekkel az ország keleti régiójában is ennek a csodálatos országnak a kultúráját.