A Samsung koreaiul azt jelenti, „három csillag” és azt szimbolizálja, hogy “Légy erős és ragyogj örökké”. A vállalat 1938-ban alakult meg, először az élelmiszeriparban tevékenykedett, majd az 1960-as évek végén a vállalat belépett az elektronikai iparba, azóta pedig napjaink egyik legjelentősebb globális vállalatává vált.
A SAMSUNG SDI két fő üzleti területként a környezetbarát energiára és a korszerű anyagokra összpontosít.
Elektromos járművekhez, energiatároló rendszerekhez (ESS) és informatikai eszközökhöz szánt akkumulátorokat, valamint félvezetőkben és kijelzőkben használt elektronikai anyagokat fejlesztünk és gyártunk.
Az ügyfelek bizalmának elnyerése és a globális versenyképesség megtartásának érdekében elsődleges célunk, hogy egyedülálló technológiák révén kiváló minőségű termékeket szállítsunk.
A SAMSUNG SDI elkötelezett az úttörő, forradalmi technológiák iránt, azzal a meggyőződéssel, hogy „a technológia a sikerünk kulcsa”.
A Samsung SDI Magyarország Zrt., a Samsung SDI egyik legsikeresebb leányvállalata elektromos autókhoz gyárt magas minőségű akkumulátorcellát, -modult és -pack-et. Újonnan felállított K+F centerünk és a magyar mérnökség kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy gyártási technológiánkkal és termékeink minőségével a piaci verseny élén járjunk.